A 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon a Lord Of The Lost fogja képviselni Németországot

Megnyerték a német elődöntőt, azaz májusban utaznak Liverpoolba, hogy a nemzetközi dalfesztiválon is megmutassák mit tudnak. A Lord Of The Lost féle Blood & Glitter már nem az első, hogy győzelemhez juttatja a zenekart. Ezúttal a cél a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál.
A Blood & Glitter ismét aratott. A fiúk már a nemzetközi Eurovízióra készülnek. Alig hittünk a szemünknek, amikor március 3-án a Lord Of The Lost felirat a kezdetben győzelemre álló Will Church neve fölé emelkedett a pontjelző táblán. A pillanatot a német közönség szavazatszámának, pontosabban az ebből kovácsolt pontszámoknak köszönhetjük, amely a lista közepéről egészen az első helyre juttatta a bandát.
A váratlan fordulat nem csak nekünk, nézőknek volt megkepetés! Chris a fejét fogta (nem tűnt el a helyszínről, mint az állásinterjún), Gared fogadta a háttérből érkező gratulációkat, Pi és Class lefagytak, Nik pedig a földön fekve próbálja megemészteni a „vesztesek” győzelmét. Méghogy vesztesek… 😀
Íme a pillanat, amikor a fiúk szembesültek a rajongói szeretettel, a közönségszavazatból eredő pontszámokkal és nem utolsó sorban a saját győzelmükkel.
Nagyon örülünk az eredménynek, gratulálunk! Türelmetlenül várjuk a következő fordulót májusban, ahol már 37 ország méri majd össze az őket képviselő versenyzők hangszálainak erejét. A 67. Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjére május 9-én és május 11-én kerül sor. Elődöntőből az résztvevő országok száma és a műsoridő korlátai miatt van kettő. A Lord Of The Lost, aki idén a nemzetközi versenyen Németországot fogja képviselni, a döntő második felében kapott helyet.
Habár versenyről beszélünk, a Liverpooli verseny szlogenje a békét hirdeti. A „United By Music” a zene általi egyesülést jelent, amit a LOTL már régóta gyakorol, hiszen számtalan alkalommal vettek részt közös zenei projektekben, többek között a magyar Meteora zenekarral, vagy a Blood & Glitter lemeznél maradva a világhírű Blümchennel és azt se felejtsük el, hogy idén másodszor turnéznak az Iron Maidennel!
Az Eurovíziós Dalfesztivál időpontjai
- 2023. május 9. 21:00 (1. elődöntő, Liverpool)
- 2023. május 11. 21:00 (2. elődöntő, Liverpool)
- 2023. május 13. 21:00 (Döntő, Liverpool)
Az LOTL legközelebb az Eurovízión
2023. május 13. 21:00 (döntő, Liverpool)
A verseny megszervezéséhez (műsorszolgáltatóik segítségével) a legnagyobb anyagi hozzájárulást nyújtó országok az ún. „Big Five”, akik automatikusan bekerülnek a döntőbe. Ez az öt ország: Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság. Vagyis a Lord Of The Lost a dmájus 13-án, a döntőben lesz látható. További információk az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos weboldalán.