Most akkor hol lesz az október 13-i koncert?
A pletykák szerint a Barba Negra új helyre költözik. Ennek hallatán sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogy az október 13-ai Lord Of The Lost koncert már az új helyen kerül megrendezésre, vagy sem?!
Kb. fél évvel ezelőtt a H-Music Hungary szervezésében a Barba Negra bejelentette az október 13-ai Lord Of The Lost koncertet. A közlemény szerint a rendezvény vendégei a Nachblut + Scarlet Dorn lesznek.
A Barba Negrának azonban volt egy korábbi bejegyzése a közösségi médiában, amely ugyan megerősített egy költözéssel kapcsolatos pletykát, ám a posztban az új cím még titokban maradt. Sokan több koncerten is voltunk azóta a Barba Negrában, de költözésről azóta sem volt semmi hír.
Kevesebb, mint egy hónap maradt az októberi Lord Of The Lost koncertig, és az időponthoz közeledve egyre nagyobb lett bennünk a kíváncsiság, hogy most akkor hol lesz az október 13-i koncert?! Főleg azok számára volt ez fontos kérdés, aki vidékről utazik fel a koncert miatt. Volt közülünk, aki emailben, más telefonon is megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy a Lord Of The Lost koncert még a költözés előtt, a Barba Negra változatlan helyszínén kerül megrendezésre.
Ami újdonság, arról közösségi oldalán a Barba Negra szeptember 23-án tájékoztatta a nagyérdeműt:
„Az új helyszín, a Barba Negra Red Stage, klubszinten a legnagyobb befogadóképességgel, és Magyarországon nem látott színpadmérettel és technikai háttérrel kezdi meg működését október közepén.
A már ismert, kisebb termünk, a Barba Negra Blue Stage, 2022-ben még a megszokott helyén, a Track területén üzemel, de 2023-tól, “MINDEN 1 HELYEN”.
Forrás: 2022. szeptember 23. Barba Negra, Facebook
Hogy a Lord Of The Lost végülis hol fog színpadra lépni, a Barba Negra weboldalán, valamint a létrehozott Facebook esemény oldalán is pontosítva lett: Barba Negra Blue Stage (1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő). A koncertre jegyek ide kattintva vásárolhatók.