Energiacsúcs: 2 órás kimeríthetetlen show a budapesti Lord Of The Lost koncerten

Kimeríthetetlen pozitív energia és végtelenül hálás közönség jellemezte az új gitárossal kiegészült Lord Of The Lost koncertet, melyre áprilisban a banda 15. születésnapjának apropójából került sor.

A „15 Years of Lord Of The Lost” turné keretében április 18-án nálunk ünnepelték a fiúk az elmúlt 15 évet az új Barba Negrában. Legutóbb 2022-ben, a régi Barbába láthattuk őket. Az akkori setlist után sokan gondolhattuk, hogy nehéz lesz megugrani egy olyan szintet, mint amilyen az a koncert volt, de a Lord Of The Lost még sosem okozott csalódást, ahogy most sem. Simán felülmúlták minden várakozásunkat…

Előzenekarok voltak: Meteora, Hell Boulevard, The Raven Age

Az estét ezúttal is a Meteora nyitotta. A csapat néhány dal erejéig állt a színpadon, a setlist magába foglalta a Chris Harms közreműködésével felvett Danse Macabre c. dalt az …of Shades and Colours c. lemezről. Chris ugyan most nem lépettt színpadra duót énekelni, és a tavalyi koncerttel ellentétben most a felkonfok is elmaradtak, ám a magyar zenekar tette a dolgát: csiklandozta a talpunkat, mi pedig percről percre egyre nagyobb bizsergést éreztünk a főzenekarhoz vezető út során.

A Meteora után a Hell Boulevard lépett színpadra. A határozott kezdés ellenére kevés idő állt rendelkezésükre, amit az új, nemrégiben Requiem címmel megjelent lemezük népszerűsítésére fordítottak. Néhány új dal mellett hallhattuk az örök kedvenc “Dead Valentine-t, valamint Matteo Fabbiani énekes a “Zero Fucks Given” c. dalt (Semmi b@szakodás) azoknak ajánlotta figyelmébe, akik nem ismerik a bandát. A Not Another Love Song c. szám igazán nagyot szólt, a közönség tenyere már ekkor piroslott a tapstól.

De a frontember Matteot nem csak ez az este fűzi össze kedvenceinkkel. Szinte minden Lord Of The Lost videóklip Matteo és Chiara munkája, vagyis a videóklipeket zömében a VD Pictures-nek köszönhetjük.

A The Raven Age sokunk számára kakukktojás volt ezen az estén, mert ők más műfajban jártasak. A mély hangú fellépők között az énekes Matt James inkább sikítások, mint mély hörgések kísérik. Ennek ellenére ez a banda olyan örvénylő energiákat mozgatott meg a teremben, ami észrevétlenül szőtte körénk a hálóját. Énekeltetés alatt a közönségben valaki nagyon örülhetett, mert a frontember keze által megörökített koncert részletet vihetett haza a saját telefonján.

Közös turnéjuk óta a Lord Of The Lost jó kapcsolatot ápol az Iron Maidennel. Talán ez állhat a hátterében annak, hogy a Maiden basszusgitárosának (Steve Harris) fia, George Harris, valamint Dan Wright gitárosok által alapított zenekart láthattunk a losztik kedvence előtt színpadra lépni. A The Raven Age óriási meglepetés volt, amikor ők színpadon álltak a közönség már tisztességesen fel volt pörögve, és még hátra volt a főzenekar, amiért a legtöbben jelen voltunk.

Színpadon a Lord Of The Lost

Az előzenekaroknak hála a közönség már felfokozott hangulatban várta a plusz egy taggal bővült Lord Of The Lost legénységét. A kezdésre már senki nem féltette a tenyerét a tapstól. Benji, Chris, Class, Gerrit, Nik és Pi ezúttal hat fős zenekarként lépett a színpadra. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Épp csak felfogtuk, hogy a fiúk már a színpadon vannak, amikor Benjire szegeződött minden tekintet, amint a reflektorfényben elsőként pengette meg a gitár húrjait. Gyönyörű kezdés volt!

Az első dal a “Till Death Us Do Part” volt, vagyis „Amíg a halál el nem választ”. (Aki nem érti a dalok szövegét, érdemes ránéznie a videóklipekre!) Még ki sem hajóztunk igazán, amikor új hullám kapott bárkánk alá “Last words” címmel. Torkunk szakadtából kikiálthattuk magunkból az “utolsó szavainkat”, mielőtt a “Sex on legs” dallamai alatt a paráználkodás útjára léptünk volna.

A koncert a csodálatos “Seven days of Anavrin” c.dallal folytatódott, nem számítottam rá, hogy ilyen jól szól élőben ez a dal, határozottan kellemes csalódás volt. Ezután megérkeztünk a koncert nyílt tengerére, ahol a világ borzalmainak satujától és a fosztogató kalózoknak még a gondolatától is mérföldekre kerültünk.

Viharba kerültünk, de a hangulat fantasztikus volt! Mintha a világ (és az ország) összes mocska ütemről-ütemre, a Nik által diktált tempóra párolgott volna tova egyre messzebb és messzebb a horizonton túlra… A Lord Of The Lost bárkája védtelenül hánykolódott tovább a Barba Negra blue színpadának tengerén, de a három gitár húrjába kapaszkodva mindvégig felszínen maradtunk a Die Tomorrow és a hozzá hasonló dalok biztatására.

Chris hangja jelentette és jelenti a levegőt ebben az áldatlan állapotban, ahol végtére is egymásba kapaszkodva éljük túl a saját életünket és halálunkat. Megtépázott vitorlánk tovább szelte a hullámokat, miközben Gerrit billentyű játéka jelentette a napot, ami tovább kísért a cél felé vezető úton. S bár hajónk talán soha nem fog partot érni, hisz örökké szembe megyünk az árral, végre mind azt érezhetjük, hogy otthon vagyunk!

Nehéz kiemelni egy-egy dalt, hiszen a koncert egyetlen pillanatig sem veszítette el az érdeklődésünket. Ha azonban tengeri kalandunk csúcsára gondolunk, a Raining Stars volt az a dal, mely alatt a félelem utolsó szikrája is távozott belőlünk és már a színpadtól legtávolabb állóknak is járni kezdett a lába.

Az Euphorya nem csak egy dalcím volt, a teljes koncertet jellemezte. Közvetlenül a “Be Still and Know” után következett, ami egy instrumentális dal, egy csodálatos, szívbemarkoló gitárszólóval, amelyben igen látványos volt a három gitáros felállása immár az örökké mosolygó Benjivel együtt.

Vesztesként szálltunk tengerre, de mégha – törött árbóccal is – immár megerősödve hajókáztunk tovább. Chris többször is leült a színpad szélére, hogy megdicsérje a nagyérdeműt. Büszkék lehetünk magunkra, mert leghangosabbnak nevezett minket, amit magunk is érezhettünk, hisz fáradhatatlan közönség a miénk. A “Were all Created Evil” c. dal alatt a metálvilláink ugyanolyan lelkesedéssel emelkedtek a magasba, mint a “gyertyafények” a “Lighthouse” első hangjaira, amit mellesleg Chris egymagában egy szál gitárral adott elő. Gyönyörű volt a sok fény a sötétségben…

Természetesen az Eurovíziót megjárt Blood & Glitter c. dal is szót érdemel. Nagy üdvrivalgás fogadta a szám első dallamait, a dalszöveget pedig szemlátomást mindenki tudta. Ez már az utolsó blokkja volt a koncertnek, amely a “Weapons Of Mass Seduction“ c. cover lemezről foglalt magába néhány dalt. Ezt is imádtuk, minden lábfájásról megfeledkezve, derékfájást a háttérbe szorítva csápoltunk, tapsultunk tovább, mígnem elérkezett az utolsó dal, a “One Last Song”. Nem tudom, lehet-e szebben lezárni egy koncertet?! …vajon lehet-e szebbet nyújtani az emberiségnek ennél a dalnál?!

A tapsvihar a koncert végén hosszú percekig kitartott. Nincs mese, negyedszerre is imádtuk őket és ők is imádják egymást, amit nem rejtenek véka alá, hiszen az ő üzenetük az egész világ felé nem a gyűlölet…

Nagyon szépen köszönjük a koncertet szervező H-Music, Rock1 és az Extratours-nak, hogy elhozták nekünk kedvencünket, valamint a Barba Negrának, hogy helyet biztosított a zenekarnak. Köszönjük az előzenekaroknak: Meteora, Hell Boulevard, The Raven Age, hogy jelenlétükkel színesítették az estét és felfokozták a hangulatot, végül pedig köszönjük mindannyiunknak, hogy ilyen elképesztően jó közönség vagyunk! Maradjon is így, hogy a Lord Of The Lost turné állomásai között mindig legyen hely Budapest számára is!