Bár a német Lord Of The Lost zenekart a legtöbben dark metál zenekarként aposztrofálják, ők maguk nem szeretik, ha muzsikájukat beskatulyázzák valamelyik műfajba. A bandát 2007-ben Chris Harms énekes alapította a németországi Hamburgban. A zenekar témái a saját gondolataink sötét útvesztőire épülnek, melyek gyakran az őrület határán libikókáznak. A banda változatos metál muzsikát szolgáltat a lágy, szintis dallamoktól a fülbemászó dobtémákon és szimfonikus elemeken át a zúzós metálcore-ig.
A Lord Of The Lost zenekar erős érzelmekkel átitatott sötétség és fény közti dilemmáit Chris Harms mély hangja teszi még különlegesebbé. Az ének a dalok mondanivalójához mérten hol megnyugtató, hol pedig a fájdalomtól hangos metálhörgésbe fordul, olykor katarzisba torkollik.
Lord Of The Lost zenekar tagjai
Chris „Lord” Harms (ének, gitár)
Az alapító Chris Harms a zenekar énekes-frontembere, aki egyes dalokban maga is gitározik. Chris 5 éves korától csellózni tanult. Ezt a tudását a mai napig kamatoztatja, hiszen gyakran játszik csellón, többek között a Lord Of The Lost szimfonikus koncertjei során. Korábban a Philiae, a Pleasures és az Unterart zenekarokban énekelt és gitározott, valamint máig számos zenekarban vendégeskedik és különálló projektekben is részt vesz.
Class Grenayde (basszusgitár)
Class Grenayde 2009 óta basszusgitárosként a Lord of the Lost állandó tagja. Class gyermekkorában billentyűzni tanult, később basszusgitárra cserélte a szintetizátort. Class korábban olyan metál zenekarokban játszott, mint a Beautitube, Liquid God, Tape stb. 2009-ben vált a Lord of the Lost állandó tagjává.
Gerrit Heinemann (billentyűk)
Gerrit Heinemann gyermekkora óta zongorázni és dobolni tanult. A sokoldalú zenész a zongora és a szintetizátor melett ütőhangszereken és gitáron is játszik, de szintetizátorával varázsolni is képes. Az Empyrean c. albumon a temerin nevű különleges hangszert is megszólaltatta már. (Utopya, The Interplay of Life and Death, stb.) Gared 2010 óta tagja a Lord Of The Lostnak.
Pi (elektromos gitár)
Pi Stoffers a Lord Of The Lost gitárosa. Pi azután csatlakozott a bandához, miután Bo Six gitáros elhagyta a zenekart. Pi tinédzser kora óta gitározik, első saját elektromos gitárját 16 évesen vette.
Niklas Kahl (dobok)
A Lord Of The Lost dobos Niklas Kahl 5 éves kora óta dobol, a bandába pedig 2017-ben érkezett, miután az előző dobos Tobias Mertens kivált a zenekarból.
A zenekar hivatalos weboldala a német nyelvű lordofthelost.de . Ha szereted a zenekart, kérjük, hogy iratkozz fel a banda hivatalos csatornáira is! A Spotify csatornájukon a zenébe is bele tudsz hallgatni, videóklipet pedig a YouTube csatornájukon találsz!