2024. április 18. BARBA NEGRA
1211 Budapest, Szállító u. 3.

Viva Vendetta hivatalos videóklip

A Lord Of The Lost zenekar magyar nyelvű rajongói oldala

Viva Vendetta hivatalos videóklip

Viva Vendetta videóklip

Nem tud megtörténni, hogy ne lepjenek meg a fiúk valami újdonsággal. A Viva Vendetta c. videóklipben egy Chris és Pi által kitalált történet szerint ezúttal egy vadnyugati kisvárosba látogathatunk el a gyönyörű Xelanah oldalán.

A Judas c. lemez megjelenésekor többen a Viva Vendettára voltak a leginkább kíváncsiak. Ebben a dalban többszáz Lord Of The Lost rajongó hangja hallható, ezért sokan vártuk az album megjelenését. (A Judas c. lemezborítón megtalálható a lista az összes résztvevőről.) Szóval megjelent az album és mi tűkön ülve vártuk a futárt, hogy végre átvehessük a ki-ki maga választotta díszdobozos CD-t, illetve bakelitet, aminek borítóján a nevünk, hanghordozón pedig a hangunk örökre egybeolvadt a zenekarral…

A dal végül a Viva Vendetta címet kapta, ami azt jelentil: “Éljen a vérbosszú!” A videóklipet akkor érted meg igazán, ha a dalszöveget is érted és ismered az előzményeket. Figyelem! Az alábbiakban a videóklipben látott történet olvasható!

A Videóklipet készítette: VD Pictures. További videókért iratkozz fel a Lord Of The Lost és a TV Of The Lost csatornára a YouTube-on!

A Viva Vendetta videóklip története

A gonosz eszmét (Júdást, az árulót) megtestesítő boszorkány (Xelanah) megérkezik a városba, hogy maga mellé állítsa a város lakóit. Először Karl Chopwood-ot, a másnapos favágót (Niklas Kahl) szemeli ki magának. Nik épp a tűzre való fát hasogatja, amikor egy óvatlan pillanatban a boszorkány hatalmába keríti őt. Gonoszságunk második kiszemeltje Jeffrey Dirgewood (Gared Dirge), a prédikátor, akit a templomban térít el az árulónak kikiáltott nő. Ezután a csapos Christian Lordwood (Chris Harms) érkezik meg kocsmájába, ahol ő is kiválasztottá válik. A kovácsmester Claws Bangwood (Class Grenayde) teszi a dolgát, akár a többi városlakó, amikor kezében az izzó fém szokatlan szimbólummá formálódik, ezzel ő is azonnal a „gonosz” markába kerül.

A város polgárait megbabonázó gonosz asszony nem éri be ennyivel! Pete Stiffwood (Pi) seriffet is megpróbálja megkörnyékezni, majd miután sikerrel jár, újonnan toborzott tagjaival továbbáll…

Aki ismeri az előzményeket, azt is tudja, hogy a „Judas” ebben (és a Judas album előző klipjeiben) csupán egy bélyeg. Egy olyan megbélyegzés, amit mi magunk aggatunk egymásra. A kisfilmben megformált karakterek a városka békés lakói, akik akár mi is lehetnénk és akik közé úgy szivárog be a „Júdásnő”, akár a banditák. A lakók csupán teszik a dolgukat, amikor rájuk tör a „gonosz boszorkány” és mindenkit magával ragad. Ám ha ismered a dalszöveget és a videóklip történetének előzményét, akkor azt is tudod, hogy a látszat ellenére mit jelent a szimbólum és mi az, ami a tagtoborzás mögött áll. Vajon a fekete ruhások bűnösök vagy áldozatok?

A dalszöveg mindeközben arról szól, hogy keresed az utat a reménytelenségből. Mindent megéltél már, szinte keresztre feszítettek, de sosem fogsz meghalni, csak tűrsz és szenvedsz. Eljött az ideje, hogy összefogjunk és megóvjuk egymást, mert együtt erősebbek vagyunk! Ugye hogy így már egész más értelmet nyer a Viva Vendetta c. videóklip?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .