Site icon Lord Of The Lost magyarul

Életem első Lord Of The Lost koncertje

Nóri a budapesti Iron Maiden koncert előzenekaraként látta először élőben játszani a Lord Of The Lost zenekart. Az estét élete legjobb koncertjeként és örökké tartó, felejthetetlen élményként emlegette beszámolójában.

Életem első Lord Of The Lost koncertje. Egy álom vált valóra. Egyszerre volt sírás, nevetés, és határtalan boldogság, hogy ott voltam. Én személy szerint, szavakba sem tudom foglalni mennyire jó volt, hacsak pár számot is játszottak.

Aztán sajnos nem volt velem a szerencse, mert képen látható, hogy 10 méterre volt tőlem Pi és Class, mert kijöttek, szinte rögtön a koncert után, a másik előzenekarral. Ők a kiemelt álló részen voltak, én a sima álló első sorában. Végig kellett néznem onnan, ahogy mindenkivel aki ott volt fotózkodnak, beszélgetnek, mosolyognak. 2 kordon és 4 biztonsági őr állt közöttünk. Nehéz volt nézni, de közben leírhatatlan érzés, hogy ez a 2 ember, akit eddig csak videókon és képeken láttam, ott álltak a közelemben.

Elmondhatom, hogy, a fent leírtak ellenére, életem egyik legjobb koncertje volt ez. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem, egy örökké tartó élményt kaptam a fiúktól.

Csak hogy az Iron Maidenről is essen szó, felejthetetlen élmény lesz a koncertjük, hatalmas show-t csináltak, elképesztő mit művelnek ennyi idősen is.

Te is ott voltál ezen a koncerten? Vagy egy másik Lord Of The Lost koncerten? Írjd meg nekünk te is az élményeidet! A legközelebbi LOTL koncertekről a turné menüpontban találsz infót!

Exit mobile version