Site icon Lord Of The Lost magyarul

A magyar Meteora zenekar, akinek Chris Harms is közreműködött az új kislemezén

Meteora csoportkép

A magyar Meteora zenekar már a harmadik stúdió albumának kiadása előtt állt, amikor lehetőségük nyílt rá, hogy Chris Harms hangjának kíséretében készíthessenek el egy dalt. Az együttes élt a lehetőséggel, így a Danse Macabre c. dal a vele azonos című kislemezen néhány napja került kiadásra a H-Music (Hangfelvételkiadó Kft.) gondozásában.

Az embernek számos lehetősége adódik élete során, ám különböző okoknál fogva nem mindenki él a kínálkozó alkalmakkal. A Meteora zenekar nem ment el a lehetőség mellett, így büszkén mondhatják, hogy a Danse Macabre c. saját szerzeményükben a Lord Of The Lost énekese, Chris Harms is közreműködik. A Meteora egy görög szó, ami magyarul “levegőben lebegőt” jelent. A banda nevéhez hűen a korábbi lemezein társadalomkritikákat fogalmaz meg, valamint a Danse Macabre c. dalhoz hasonlóan filózós, gótikus, ugyanakkor hörgős és energikus metálzenét várhatunk tőlük.

Az alábbiakban azt mesélik el, mióta ismerik a németországi zenekart, mikor kerültek velük kapcsolatba és hogyan zajlott a közös munka, aminek a Meteora: Danse Macabre c. kislemez lett az eredménye.

A Meteora zenekar röviden

Atilla: A zenekar 2010-ben alakult, ekkor még szimfonikus és goth metal zenekaroktól játszottunk feldolgozásokat, mint az Epica, Within Temptation és For My Pain. Az első lemezünk, az ’Our Paradise’ 2017-ben jelent meg, majd ezt követte 2020-ban a ’Tragedy of Delusion’ immár a Nail Records gondozásában. A harmadikat még idén tervezzük kiadni. Stílusban a szimfonikus hangzásvilágot megtartottuk, az pedig, hogy goth, death vagy power köntösben adjuk elő, nagyjából attól függ, milyen lábbal keltünk fel a szám írásakor. 🙂

A szövegvilág így, hogy már három lemeznyi dallal rendelkezünk, viszonylag szerteágazó. Általában a társadalmi problémákat járjuk körbe, egyéni sorsokat mutatunk be, vagy egész egyszerűen az életről filozofálunk.

Meteora feat. Chris Harms: Danse Macabre

A Danse Macabre az utóbbi kategóriába tartozik. Röviden összefoglalva a két fő gondolata, hogy az élet körforgásának része az elmúlás, valamint a halálban mind egyenlők vagyunk. A címnek választott kifejezés egy késő középkori művészeti irány, aminek fennmaradt szövegére a dalban is kitekintünk és ezt nem is rejtjük véka alá. 🙂

Noémi: A Lord of the Lost-ot 2018 nyarán kezdtük el hallgatni Atival és Mátéval, és azóta nagy rajongóik vagyunk, teljesen beszippantott bennünket a zenei világuk, a rengeteg gyönyörű, gyakran gótikus hangulatú szöveg és persze Chris énekhangja. Azon kevesek közé tartoztunk, akik mind a 2020-as Equilibrium, mind az idei Iron Maiden turné budapesti állomásán megrendezett koncertjére elsősorban az előzenekar Lord of the Lost miatt látogattunk el.

A közös munkához vezető út

Ati egy ideje már emlegette, hogy mindenképp szeretne egy gótikus hangulatú, ¾-es lüktetésű számot írni, amiben milyen jó lenne, ha Chris is énekelne. Akkoriban ezt abszolút az álom, édes álom kategóriába soroltuk fejben, mindenesetre valahogy így született meg a „Danse Macabre” instrumentális alapja. 2021 nyarán Chris Harms közzétett egy bejegyzést Facebook-on „My voice on your song” (Hangom a dalodban) címmel, amiben stílustól és úgy egyáltalán, mindentől függetlenül számokat kért, amikben közreműködhet, „It has to be love at first listen” (szerelem legyen első hallásra) kikötéssel. Amikor megláttuk, azonnal tudtuk, hogy vagy most küldjük el neki a számot, vagy soha. Lesz, ami lesz.

A lemezzel még közel sem voltunk ekkor stúdiófázisban, de mivel ez a dal a zenekarban mindegyikünk részéről viszonylag gyorsan összeállt, vihariramban mentünk le Szolnokra, a Denevér Hangstúdióba felvenni, hogy el tudjuk küldeni Chris-nek. Ezután csak a Lord of the Lost menedzsmentjétől kaptunk egy visszajelzést e-mailben, amiben megírták, előreláthatólag mikor fog Chris elkezdeni foglalkozni az elküldött számok meghallgatásával, illetve a kiválasztással. Ezután jó három hónapig nem történt semmi, mindenesetre mi tűkön ültünk. 🙂

Körülbelül 300 jelentkezővel voltunk versenyben

Novemberben kaptuk meg végül azt az üzenetet, amiben jelezték felénk, hogy Chris szeretne a mi dalunkon is dolgozni. Körülbelül 300 beérkezett számból összesen 18-at választott ki, és mi ebben benne voltunk. Leírhatatlanul boldogok voltunk, egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy ez megtörténik. 🙂

Azt pedig végképp teljesen hihetetlennek éreztem, amikor az első közös mixünkben meghallottam Chris hangját az enyém mellett. Ilyesmit azelőtt még nem éltem át, és nagyon hálás vagyok, amiért részem lehetett ebben. A dal véglegesítése egyébként kevesebb kört igényelt, mint elképzeltük. Amikor Chris-től megkaptuk az ő részét, én végül úgy döntöttem, újraveszem a sajátomat, mivel úgy éreztem, jól tudok támaszkodni rá, és mind zeneileg, mind karakterben a maximumot szerettem volna kihozni ebből a dalból. Miután elkészült az új felvétel, illetve a szükséges keverés, elküldtük Chris-nek, aki igazából rögtön leokézta a dalt, majd amikor a Dronicon Films elkészült az animációval, a videót is elküldtük neki.

A Meteora zenekar tagjai

A legnehezebb része talán az volt mindennek, hogy novembertől nagyjából mostanáig magunkban kellett tartanunk az egészet, de úgy érezzük, abszolút megérte, és kimondhatatlanul örülünk. Mélyen legbelül pedig kicsit reménykedünk, hogy a történetnek még lesz folytatása. 🙂

Gratulálunk a Meteora zenekarnak a nem mindennapi eredményéhez és további sok sikert kívánunk nektek!

Exit mobile version